Diaura
| Diaura | |
| Információk | |
| Egyéb nevek | ディオーラ (Dióra) |
| Eredet | Japán |
| Alapítva | 2010 |
| Műfaj | |
| Kiadó | Ains, blowgrow, NDG |
| Tagok | |
| yo-ka Kei Sója Tacuja | |
| Korábbi tagok | |
| Jú | |
| A Diaura weboldala | |
A Diaura 2010-ben alapított japán visual kei rockegyüttes, melyet a Valluna tagjai hoztak létre.[1] Első kislemezük Sicujoku no szeiiki (失翼の聖域) címmel 2011-ben jelent meg,[2] első nagylemezük pedig Genesis címmel 2012-ben.[3]
Története
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Yo-ka és Jú Marley néven alapított rövid életű együttest, melynek feloszlását követően yo-kát meghívták, hogy legyen a Valluna énekese. Bár ez az együttes is csupán másfél évig létezett, számos rajongót szerzett magának különleges stílusával. Feloszlásuk után yo-ka és a gitáros Kei hozták létre a Diaurát, Jú közreműködésével, majd az ügynökük segítségével lett a basszusgitárosuk Sója. Az együttes neve a „Dictatorial Aura” összevonásából származik,[4][5] azonban a jelentést csak később társították a névhez, mikor a kiadójuk megkérdezte, mit jelent a Diaura. Szótár segítségével, utólagosan alkották meg a „Dictatorial Aura”-t. A Diaura elnevezést egyszerűen azért választották, mert úgy érezték, a D-betűs névnek kemény hangzása van.[6]
Első lemezük, a Genesis 2012 márciusában látott napvilágot, nem sokkal később, októberben Jú bejelentette a távozását, egészségügyi problémái miatt.[5][4]
2013 áprilisában az addig beugró dobosként játszó Tacuja hivatalosan is az együttes dobosa lett.[7][5]
Miután az együttes kiadót váltott és a Blowgrowhoz került, lehetőségük nyílt jobb hangminőségű felvételek készítésére, ami sokat javított az együttes hangzásán.[5] Később visszatértek az Ains kiadóhoz, majd 2019 augusztusában saját független kiadót hoztak létre NDG néven.[8][9]
Tagjai
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- Jelenlegi
- yo-ka: vokál
- Kei (佳衣): gitár
- Sója (翔也): basszusgitár
- Tacuja (達也): dobok
- Korábbi
- Jú (勇): dobok (2010–2012)
Diszkográfia
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Stúdióalbumok
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]| Cím | Adatok[10] | Legmagasabb helyezés | |
|---|---|---|---|
| Oricon | |||
| Független albumok | Heti lista[11] | ||
| Genesis | Kiadás dátuma: 2012. március 21. | 168 | |
| Focus | Kiadás dátuma: 2013. december 4. | 49 | |
| Triangle | Kiadás dátuma: 2014. november 26. | 2[12] | 33 |
| Versus | Kiadás dátuma: 2017. november 29. | 2[13] | 30 |
| R.I.P. | Kiadás dátuma: 2021. október 6. | 3[14] | 34 |
Minialbumok
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]| Cím | Adatok[10] | Legmagasabb helyezés | |
|---|---|---|---|
| Oricon | |||
| Független albumok | Heti lista[11] | ||
| Dictator | Kiadás dátuma: 2011. augusztus 10. | 195 | |
| Reborn | Kiadás dátuma: 2013. március 13. | 4[15] | 68 |
| My Resistance | Kiadás dátuma: 2016. november 16. | 3[16] | 27 |
| Definition | Kiadás dátuma: 2019. február 13.[17] | 6[18] | 43 |
| Antism | Kiadás dátuma: 2023. április 5.[19] | ||
Válogatásalbumok
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]| Cím | Adatok[10] | Legmagasabb helyezés | |
|---|---|---|---|
| Oricon | |||
| Független albumok | Heti lista[11] | ||
| Incomplete | Kiadás dátuma: 2015. december 15. | 2[20] | 38 |
Kislemezek
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]| Cím | Adatok[10][21] | Legmagasabb helyezés | |
|---|---|---|---|
| Oricon | |||
| Független kislemezek | Heti lista[22][23] | ||
| Sicujoku no szeiiki (失翼の聖域; Hepburn: Shitsuyoku no Seiiki) | Kiadás dátuma: 2011. január 19. | ||
| Beautiful Creature | Kiadás dátuma: 2011. február 13. 2011. június 15. (második kiadás) Számlista
Második kiadás:
|
10[24] | |
| Imperial "Core" | Kiadás dátuma: 2011. november 2.
Számlista
|
134 | |
| Reason for Treason | Kiadás dátuma: 2012. június 9. | ||
| To Enemy | Kiadás dátuma: 2012. július 7. | ||
| Evils (Evil/Inferiority Complex) | Kiadás dátuma: 2012. július 28.
Számlista
Hagyományos kiadás:
Limitált kiadás:
DVD:
|
6[25] | 65 |
| Whiteness | Kiadás dátuma: 2013. február 20. | 97 | |
| Sirius/Lily | Kiadás dátuma: 2013. július 10.
Számlista
A-típus
DVD
B-típus
|
2[26] | 36 |
| Sicujoku no szeiiki (失翼の聖域; Hepburn: Shitsuyoku no Seiiki) |
|
7[27] | 61 |
| Horizon (ホライゾン) |
+Kiadás dátuma: 2014. július 9. Számlista
|
2[29] | 19 |
| Silent Majority | Kiadás dátuma: 2014. július 9.
Számlista
DVD:
|
3[29] | 20 |
| Blind message | Kiadás dátuma: 2014. szeptember 3. | 4[30] | 42 |
| Ruin | Kiadás dátuma: 2015. május 20.
Számlista
A-típus
DVD:
B-típus
DVD:
C-típus
|
3[31] | 30 |
| Enigma | Kiadás dátuma: 2016. március 30.
Számlista
A-típus
DVD:
B-típus
|
9[32] | 26 |
| Gekkó (月光; Hepburn: Gekkō) | Kiadás dátuma: 2016. augusztus 3.[33] | 3[34] | 30 |
| Noah/Shangri-La (シャングリラ) | Kiadás dátuma: 2014. július 10.
Számlista
A-típus
DVD:
B-típus
|
3[35] | 24 |
| Unmei kaika (運命開化) |
Számlista
|
2[38] | 30 |
| Malice | Kiadás dátuma: 2018. október 24.[22]
Számlista
A-típus
DVD:
B-típus
|
5[39] | 22 |
| Sacrifice | Kiadás dátuma: 2019. október 2.[40]
Számlista
|
10[41] | |
| Finale: Last Rebellion | Kiadás dátuma: 2019. október 2.[22]
Számlista
A-típus
DVD:
B-típus
DVD:
C-típus
|
2[41] | 21 |
| Envy | Kiadás dátuma: 2020. március 4.
Számlista
A-típus
DVD:
B-típus
DVD:
C-típus
|
9[42] | 40 |
| Hydra | Kiadás dátuma: 2020. április 1.
Számlista
A-típus
DVD:
B-típus
DVD:
C-típus
|
15[43] | 28 |
| Gokuszai (獄彩; Hepburn: Gokusai) | Kiadás dátuma: 2020. július 1.; digitális[44] | ||
| Szaihate ni furu juki (最果てに降る雪; Hepburn: Saihate ni Furu Yuki) | Kiadás dátuma: 2020. október 14.[44] | 24 | |
| Vermillion | Kiadás dátuma: 2022. április 6. | 2[45] | 21 |
- Ahol nincs külön számlista feltüntetve, ott a lemezen csak a címadó dal szerepel.
- A listában nem szerepelnek a kizárólag koncerten osztogatott kislemezek.
Jegyzetek
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- ↑ "Diaura". Jame World. Hozzáférés: 2019. november 28.
- ↑ "Diaura" (japán nyelven). Barks. Hozzáférés: 2019. szeptember 5.
- ↑ "Genesis". Allmusic. Hozzáférés: 2019. szeptember 5.
- 1 2 "Yuu Leaving DIAURA". JpopAsia. 2015. október 26. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2015. október 25.
- 1 2 3 4 John D. Buchanan. "Diaura". Allmusic. Hozzáférés: 2019. szeptember 5.
- ↑ "DIAURAのyo-ka". Rock and Read (japán nyelven). 44 (2012 October). 2012. fordítás
- ↑ "DIAURA Gains New Drummer and Announces Two New Singles". JpopAsia. 2016. március 3. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2015. október 25.
- ↑ "DIAURA、キズ、gulu gulu、『MIND-V』主催イベント<V霊-ブイダマ- Vol.5>に出演決定" (japán nyelven). 2019. június 21. Hozzáférés: 2019. november 28.
- ↑ "【DIAURA 新レーベル設立のお知らせ】" (japán nyelven). Diaura official blog. Hozzáférés: 2019. november 28.
- 1 2 3 4 Christina Christopoulos (2016. szeptember 26.). "Diaura" (német nyelven). AnimePro.de.
- 1 2 3 "DIAURAのランキング" (japán nyelven). Oricon. Hozzáférés: 2019. november 28.
- ↑ "Oricon 2014 Week 50". Jame World. Hozzáférés: 2019. november 28.
- ↑ "Oricon 2017 Week 50". Jame World. Hozzáférés: 2019. november 28.
- ↑ "Oricon 2021 Week 43". Jame. Hozzáférés: 2022. szeptember 3.
- ↑ "Oricon 2013 Week 13". Jame World. 2019. augusztus 9. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2019. november 28.
- ↑ "Oricon 2016 Week 48". Jame World. Hozzáférés: 2019. november 28.
- ↑ "DIAURA「DEFINITION」" (japán nyelven). Visulog. 2019. július 8. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2019. október 13.
- ↑ "Oricon 2019 Weeks 09 - 11". Jame World. Hozzáférés: 2019. november 28.
- ↑ "New Mini-Album from DIAURA". Jame. Hozzáférés: 2023. április 2.
- ↑ "Oricon 2015 Week 53". Jame World. Hozzáférés: 2019. november 28.
- ↑ "Single". diaura.net. Hozzáférés: 2019. december 1.
- 1 2 3 "DIAURAのランキング" (japán nyelven). Oricon. Hozzáférés: 2019. november 28.
- ↑ "DIAURAのランキング (p2)" (japán nyelven). Oricon. Hozzáférés: 2019. november 28.
- ↑ "Oricon 2011 Week 10". Jame World. Hozzáférés: 2019. november 28.
- ↑ "Oricon 2012 Week 45". Jame World. Hozzáférés: 2019. november 28.
- ↑ "Oricon 2013 Week 30". Jame World. Hozzáférés: 2019. november 28.
- ↑ "Oricon 2013 Week 37". Jame World. Hozzáférés: 2019. november 28.
- ↑ "ホライゾン" (japán nyelven). Oricon. Hozzáférés: 2019. december 2.
- 1 2 "Oricon 2014 Week 30". Jame World. Hozzáférés: 2019. november 28.
- ↑ "Oricon 2014 Week 38". Jame World. Hozzáférés: 2019. november 28.
- ↑ "Oricon 2015 Week 23". Jame World. Hozzáférés: 2019. november 28.
- ↑ "Oricon 2016 Week 15". Jame World. Hozzáférés: 2019. november 28.
- ↑ "Diaura Discography". Diaura Official Website. 2019. július 8. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2016. október 31.
- ↑ "Oricon 2016 Week 33". Jame World. Hozzáférés: 2019. november 28.
- ↑ "Oricon 2017 Week 28". Jame World. Hozzáférés: 2019. november 28.
- ↑ "運命開化". Oricon. Hozzáférés: 2019. december 2.
- ↑ "DIAURA's alter ego band Dioora releases "blind memory" before commencing hiatus". jrocknews. 2018. szeptember 22. Hozzáférés: 2019. november 28.
- ↑ "Oricon 2018 Week 31". Jame World. Hozzáférés: 2019. november 28.
- ↑ "Oricon 2018 Week 45". Jame World. Hozzáférés: 2019. november 28.
- ↑ "【DIAURA】12月31日(火)東京キネマ倶楽部<Dictatorial Countdown2019-2020>開催決定!翔也、佳衣、達也の各聖誕祭開催!そして「ディオーラ」が10月2日にライカエジソン限定2nd Single「sacrifice」をリリース・・・" (japán nyelven). Visunavi. Hozzáférés: 2019. november 28.
- 1 2 "Oricon 2019 Week 42". Jame World. Hozzáférés: 2019. november 28.
- ↑ "週間 インディーズシングルランキング 2020年03月16日付" (japán nyelven). Oricon. 2020. március 18. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2020. április 1.
- ↑ "インディーズシングルランキング 2020年04月20日付" (japán nyelven). Oricon. 2020. május 6. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2020. május 6.
- 1 2 "New Single from DIAURA". JaME. Hozzáférés: 2020. augusztus 26.
- ↑ "Oricon 2022 Week 16". Jame. Hozzáférés: 2022. szeptember 3.