MAGYAR NYELVŰ ŰRKUTATÁSI HÍRPORTÁL 2002 ÓTA
A mostani extrém szárazsághoz is kapcsolódó hír, hogy új korszak kezdődik a Föld vízkörforgásának műholdas megfigyelésében: elindult az európai HydroGNSS küldetés adatszolgáltatása.
Egyes kutatók szerint a jelenlegi technológiai fejlődés újranyitja a vitát azt illetően, vajon a Mars valaha terraformálható-e.
Az eddigi szuborbitális tesztrepülések után hamarosan immár a Földet megkerülő pályát célozzák meg a SpaceX óriásrakéta-rendszerével.
A CanSat Hungary 2026 középiskolai csapatverseny döntője a szokásosnál is nagyobb kihívás elé állította a résztvevőket.
Mi köze lehet egy mezőgazdasági szenzornak, egy intelligens villanyórának vagy egy nyomkövetővel felszerelt szállítmánynak az európai Galileo műholdrendszerhez?
Különleges „csoportos űrbéli fényképezést” szerveztek májusban a Marsnál, amelynek során az ESA és a NASA egy-egy űrszondája játszotta a főszerepet.
A NASA nemrég indított küldetése a Neil Gehrels Swift űrtávcső hasznos élettartamának meghosszabbítására nem úgy alakul, ahogy tervezték.
Az űr már nem a jövő, hanem a gazdaság egyik motorja – állapítja meg az Európai Űrügynökség (ESA) 2026-os űrgazdasági jelentése.
A térségben keringő űrszemét komoly veszélyt jelent a geostacionárius pályán keringő műholdakra – állítja egy friss, az eddig figyelembe vetteknél kisebb törmelékdarabokat is számításba vevő tanulmány.
A Jupiter felé tartó, oda 2031-ben érkező európai űrszonda, a JUICE szakemberei ugyan még nem döntöttek a meglátogatásáról, de most már sokkal többet tudunk az óriásbolygó Kallichore nevű holdacskájáról.
Biztató eredményekkel zárult a SpaceX Starship–Super Heavy rendszerének újabb – az előzőekhez hasonlóan még mindig szuborbitális – próbarepülése.
Ha az emberek valaha nem csak látogatni akarják majd a Holdat, hanem ott is élni, akkor az ellátásukhoz szükséges ételeket ott kell majd helyben előállítaniuk.
3I/ATLAS adatközpont Antarktisz Apollo Ariane-6 Artemis Artemis-2 Bajkonur Blue Origin BME Cape Canaveral CNES Copernicus ESA Falcon-9 fényszennyezés földközeli kisbolygó galaxis Galileo GNSS Hold holdraszállás Hosszú Menetelés Hubble ISS JAXA JUICE Landsat Mars NASA New Glenn NISAR Orion Roszkoszmosz Sencsou Sentinel-1 Sentinel-5P SLS SpaceX Starlink Starship Szojuz Tienkung űrszemét űrtávcső